Könyvek bűvöletében – Reggeli Újság

Csütörtökön kezdődött és szombaton ért végek a VII. Nagyváradi Könyvmaraton, melynek két helyszínén, az Illyés Gyula Könyvesboltban és a Szigligeti Stúdióban könyveket mutattak be, képzőművészeti kiállítást nyitottak meg, megtartották Spiró Györggyel a Törzsasztalt és felolvasószínházi előadásban láthatták Demény Péter darabját.

A csütörtöki megnyitón a szervezők képviseletében Simon Judit szerkesztő (Holnap Kulturális Egyesület), Sorbán Attila író (Szigligeti Színház), Derzsi Ákos kiadóvezető (Europrint kiadó) és Szűcs László főszerkesztő (Várad folyóirat) köszöntötte az Illyés Gyula Könyvesboltban megjelenteket, majd elsőként Simonfi István Hangulattan című verseskötetét mutatta be Demény Péter, aki később szerzőként is jelen volt a könyvmaratonon. A jó hangulatú beszélgetésből az is kiderült, hogyan lett a szerző 56 éves korára első kötetes, noha már tizenévesen közölt verseket. A kötetből Mátyás Zsolt Imre színművész olvasott fel.

A szalontai származású, Németországban élő Benedek Istvánnal várhatóan tavasszal találkozhatnak a váradiak, a szerzőt és Kung mester árnyéka – A csendes amerikai nyomában című úti esszét Szilágyi Aladár közíró és Szűcs László mutatta be. Az első nap utolsó könyve Karácsony Benő Új élet kapujában című kötete volt, erről Simon Judit és Demény Péter író beszélgetett, részleteket Mátyás Imre Zsolt olvasott fel.

Ha péntek, Törzsasztal

Pénteken délután a Szigligeti Stúdióban, kissé rendhagyó módon  folytatódott a könyvmaraton. Eperjesi Noémi grafika-kiállítását Simon Judit nyitotta meg. Ezt követően Athena Farrokhzad svéd költőnő Fehérfehérré című verseskötetéről Sall Lászlóval, a versek fordítójával beszélgetett Szűcs László, a könyvből Firtos Edit színművész olvasott fel részleteket. Demény Péterrel ezúttal, mint szerzővel Sorbán Attila beszélgetett a Kolindáriumról, s az abban szereplő névnapi versekből Tasnádi-Sáhy Noémi színművész olvasott fel.

A péntek este a Törzsasztallal zárult, melynek meghívottja ez alkalommal Spiró György volt. A magyarországi íróval Kőrössi P. József beszélgetett legújabb, Diavolina című regényéről. Szó esett kutatómunkáról és arról, hogy az irodalmat távol kell tartani az ideológiáktól és a politikától. Számtalan érdekességet tudhattunk meg Makszim Gorkij életéről, olaszországi száműzetéséről, arról, hogyan használta fel őt a lenini és a sztálini hatalom egyaránt. A politikusok csak a világhírűekkel játszanak, a többiek nincsenek a sakktáblán – fogalmazott Spiró György.

Könyvek és felolvasószínház

Szombaton délelőtt a Silent kávézóban tartották a meghívott vendégekkel a Maraton cafét, délután pedig a Szigligeti Stúdióba várták az érdeklődőket, ott sajnos szomorú hírt tudtak meg a megjelentek: elhunyt Adonyi Nagy Mária író, újságíró, akiről egyperces néma felállással emlékeztek meg.

Először a Nem magyarul magyarok (Riportkönyv Radnaborberekről és Óradnáról) című kötetet mutatta be Szűcs László és Rácz Éva, a Romániai Magyar Újságírók Egyesületének (MÚRE) elnöke. A MÚRE riporttáborát évente megszervezik, ennek „terméséből” állt össze a könyv, a szórványban szerzett tapasztalatokról pedig Maksay Magdolna, Deák Gyöngyi, Ambrus Attila, Bögözi Attila és Gáspár Sándor számolt be.

Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője brassói könyvújdonságokat – Wertzberger Péter-Csutak Levente Jeruzsálem templomai – album; Krízbai Tímea Jelenlét – pszichológia napjainkban; Papp B. Mihály Pengeélen – 56-os elítélt börtönnaplója; dr. Száva T. Tibor Az eltüntetett brassó-bolonyai evangélikus temető – mutatott be.

Fráter Zoltán irodalomtörténésszel Imre Zoltán, a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum igazgatója beszélgetett Szerelmes Budapest című könyvéről, amelyben például Ady Endréről, Karinthy Frigyesről, Kosztolányi Dezsőről és Bródy Sándorról és beteljesedett vagy be nem teljesedett szerelmeikről olvashatnak.

Fábián Sándor Ars brevis vita idem című, válogatott és új verseket tartalmazó kötetét Szűcs László mutatta be, ő beszélgetett a szerzővel versekről és orvosi munkáról is.

A versekből Mátyás Zsolt Imre színművész olvasott fel, akárcsak Forgách András író, dramaturg Valami fiatal szélhámos című kötetéből, akivel Simon Judit beszélgetett érdekfeszítően nagyvárosi életformáról, egyidejű létezésről, őseredeti látásmódról és a káoszról is.

A szombat este Demény Péter Királynő című darabjának felolvasószínházi előadásával zárult, Novák Eszter rendezésében Tasnádi-Sáhy Noémi, Jerovkszy Tímea, Kovács Enikő, Fodor Réka, Szotyori József és Kardos M. Róbert játszott.

Kapcsolodó anyagok